Örömtelien aktív párbeszédet indított el a Szemlélek szerzőjének legutóbbi cikke, sajnos némelyek azonban félrevezetésre, sértegetésre használták fel az internet korlátlan szólási szabadságának lehetőségét.
Eddig úgy tudtam, Gundel Takács Gábor Telexen megjelent cikke a család kifejezése körüli dilemmákról szól. Bevallom, tévedtem. Nem sok idő telt ugyanis el a közzététel óta, s máris visszajelzések áradata világított rá, hogy míg vannak, akik hálásak egy létező probléma értő felszínre hozásáért, a fontos kérdések őszinte kimondásáért, a jogok hangoztatása felől a kapcsolódó gondolatoknak a felelősség, kötelesség irányába való tereléséért, élnek közöttünk olyan emberek is, akik nagy egyetértésben és nagy elszántsággal hajlamosak beleolvasni egy írásba olyasmit, ami nem szerepel benne. Oka van, hogy így tesznek.
Nem szeretnék sem magára az írásra reagálni, a rágalomcikkek szerzőinek sem hívnám fel semmire a figyelmét – ezt részben megtette már Sáhó Eszter, a Szemlélek főszerkesztője, másrészt érzékelhetően nem zavarja meg a magukat hitvédőnek képzelőket a valóság objektivitása. Róluk – és magáról az általuk képviselt ideológiáról – viszont szükségesnek látszik néhány tényt világossá tenni, hogy akik az írásaikkal, üzeneteikkel találkoznak, tudjanak róla, mivel is van dolguk.
Itt van például Puskás Balázs, akiről eddig úgy tudtam, hogy katolikus. Közzé is tett egy szép írást a keresztényi családeszményről – amelyben egyébként rámutat, mik vannak, hogy a világ számára nem egyértelmű, mi a család. Az egyik gond ezzel az írással, hogy nem áll meg ezen eszmény bemutatásánál, hanem ítélkező célozgatásokat tesz, mintha Gundel Takács Gábor iránytűje másfelé mutatna. Ez idáig csupán vélemény, tévedés, félreértés, illetve félreértelmezés. Sikerült azonban Puskás Balázsnak egyazon mondatán belül két hazug állítást is tennie, s hiába hívtam fel erre a figyelmét, napokkal később is ott szerepelnek a valótlanságok az írásában. Ő ezek szerint
olyan „katolikus”, akire a VIII. parancsolat nem vonatkozik. Főleg úgy, hogy írásával nem csupán valótlanságot közöl, de eszmefuttatása mások becsületében is alkalmas kárt tenni.
Érdeklődésemre, hogy honnan vette azt az információt, amit nem tudott bizonyítani, úgy válaszolt, hogy „úgy hallotta az ismerőseitől”. Ezáltal abba is betekintést nyerhetünk, hogy a magát Szent István nevével meghatározó intézet „vezető kutatóját” milyen tudományosnak gondolt elvek vezérlik.
Eddig úgy tudtam, Köntös László keresztény – joggal merül fel ilyesmi az emberben egy református lelkipásztor kapcsán. Az illető személy azonban hasonló megalapozatlan, a valósággal összeegyeztethetetlen kijelentést publikált Gundel Takács Gábor értékrendje kapcsán. Neki is jeleztem, hogy vagy igazolja kijelentése valódiságát, vagy módosítsa a szöveget, nehogy megtévesszen másokat. Erre nem volt hajlandó, ám hosszú fejtegetése segített bepillantani abba a bugyorba, amelyből valószínűleg egyként felszínre fortyannak ezek a vádaskodó közlések.
Megtudtam ugyanis, hogy Gundel Takács Gábor nyilvánvalóan azért írta, amit írt, mert jó pontokat akart szerezni valakiknél a család kifejezésének kérdésessé tételével, sőt, a kérdezéses technika egyenesen a dekonstrukció módszere.
Mástól arról is értesültem, hogy ha a Telexnél tudnák – merthogy ez is a „bűn” része, hogy ott jelennek meg a Szemlélek szerzőinek írásai –, hogy keresztény az értékrendem, nem jelenhetnének meg ott az írásaim. Gondolom, ez Gáborra is érvényes. Sőt, van tovább is:
az mutatja egyesek szerint, hogy aligha keresztény az értékrendem, hogy a Telexen jelennek meg az írásaim.
Újfent nem zavarják meg a tények ezeket a rágalmazókat: nyilvánosan elérhető az abortuszról megfogalmazott álláspontom, a Pride és összességében az LMBTQ-lobbi helytelenségéről írt cikkem, azt pedig cikkek idézése nélkül is sokan tudják rólam, hogy az úgynevezett lombikvita idején nagy nyilvánosság előtt elkötelezetten kiálltam a katolikus tanítás mellett (nem sok jó pontot osztottak érte). A Telexnél pedig kimagaslóan tájékozott emberek dolgoznak, akik pontosan tisztában vannak a Szemlélek szerzőinek értékrendjével. Tudom, mert én ültem ott azokon a megbeszéléseken, amelyeken ez szóba került, viszont Gundel Takács Gábor vádlóinak egyike sem volt jelen, ha jól emlékszem.
Az olyan indulatkivetülésekre, mint a „senki által nem olvasott Szemlélek”, vagy az „értelmiségi gondolatmaszturbáció” azért nem reagálnék részletesebben, mert ezek önmagukban is rámutatnak a szerző lelkében feltételezhetően uralkodó erőkre és értékekre.
Miért fontos mindezen jelenségek kapcsán közösen gondolkodnunk? Azért, mert jelentős problémát hozott felszínre Gábor írása, amely nem a család kifejezését érinti. Dehogy. Ismétlem: tévedtem, amikor kizárólag ezt vettem ki abból a cikkből.
Nem ismerős ez az egész verbális gyalázkodás valahonnan? Létezik egy könyv, benne négy hasonló történetleírással, amelyek közös főszereplője egészen ilyesféle helyzetbe került.
Ahelyett, hogy minden idejét a templomban töltötte volna a vallási ítészek nagy örömére, az utcán járt, a többnyire másként gondolkodók között, nem volt rest kérdésekkel provokálni őket, és a legkevésbé sem azért tette mindezt, hogy az utca emberénél jó pontokat szerezzen.
Ő is kapta az ívet folyamatosan, hogy ezekkel eszik, szóba áll azokkal. Vele nem az volt a baja a kor „hitvédőinek”, hogy nem tett egyértelmű kijelentéseket, ellenkezőleg: túl egyértelmű kijelentéseket tett, amelyek távol álltak a maguk előtt kürtöltetők iránti elismeréstől.
Gundel Takács Gábor értékrendje, családról alkotott álláspontja nem szorul védelemre, magyarázatra. Ott az élete, ott az évtizedeken át képviselt egyenessége, amelybe az is beletartozik, hogy amikor úgy érezte, erkölcsileg vállalhatatlant kérnek tőle munkaadói, inkább otthagyta a biztos megélhetést, vállalva ezzel a bizonytalan folytatást.
Egyenessége ugyanakkor tükörként is szolgál: aki találkozik vele, aki szembesül üzeneteivel, válaszút elé kerül. A „mit kezdjek most ezzel” dilemmára némelyek úgy reagálhatnak, hogy visszakérdeznek, bekapcsolódnak a párbeszédbe, vagy csendesen elgondolkodnak, mérlegelnek, válaszokat keresnek. És vannak azok, akik
ítélkezésbe fognak, csípőből tüzelnek, hazudozni kezdenek. Miért is? Mert féltik a ki tudja, mit… A pozíciót, a mundér becsületét, a „keresztény Magyarországot”, hogy „a választások tétjéről” ne is beszéljünk.
Hogy mire képes az ilyen típusú félelem, ott olvasható abban a már említett könyvben.
Talán ennek a félelemnek is köszönhető, a Gábor ellen zajló rágalomhadjárattól legalábbis aligha független az a tény, hogy hiába szerettük volna közvetlenül bemutatni a kormány családpolitikájának értékeit, erre nincs lehetőségünk. A Novák Katalinnal készítendő interjúnk kapcsán bő két hete előzetesen megküldött kérdéseinkre ugyanis azt a visszajelzést kaptuk november utolsó szombatján az érintett minisztérium kommunikációs vezetőjétől, hogy nem kívánnak élni a felajánlott lehetőséggel. Ezt különösen érdemes szem előtt tartani akkor, amikor valakiben felmerül a kérdés, vajon miért készítünk interjút az egyik személlyel, a másikkal meg miért nem. Azzal tudunk párbeszédet folytatni, aki nyitott erre. Rajtunk nem múlik.
Aki keresztény szeretne lenni, jól teszi, ha a névadóról vesz példát, nem azokról, akik nem bírták elviselni azt, amit ő életre váltott – magát a kereszténységet.
