Ez a pap kész feláldozni az életét érted

járvány pap

András atya fiatalként deszkás volt, graffitizett, most ikont fest, közben a legfertőzöttebb helyeken szolgálja a járvány áldozatait.

* * *

VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!

* * *

– Benne van, hogy én is bármikor megbetegedhetek. Nem tagadom, érzek némi természetes félelmet – ezek a szavak Balázs András katolikus paptól származnak, akit néhány hete az egész ország megismerhetett. Ő az a katolikus plébános-helyettes, aki egy időre otthagyta a szolgálati helyét, hogy a Honvédkórház traumatológiai osztályán tanult szakmájához visszatérve ápolóként tehermentesítse az egészségügyi dolgozókat, eközben a COVID-osztályon papként lelki támaszt nyújtson a betegeknek és az őket gondozóknak.

A címben említett állítás valójában minden papra igaz. Valamiért mégis gyakran megfeledkezünk erről az odaszenteltségről – sem a közbeszéd, sem a média nem igazán segíti a lelkipásztori hivatás lényegének felmutatását.

András atyában az a különleges, hogy nem csupán a legnagyobb természetességgel beszél arról, hogy amit tesz, abba bármikor belebetegedhet, hanem elsősorban és leginkább meg is teszi ezt, s ha a sajtó munkatársai amolyan csodabogárként ennek okáról faggatják, akkor szívesen megvallja a hitét, amiből akár vakmerőnek is tűnő elszántsága fakad.

A SZEMlélek részéről megvártuk, amíg befejezi alkalmi ápolói szolgálatát – hogy ne vonjunk el időt a betegek gondozásától interjúkészítéssel, amint erre sajnos akadt példa mások esetében –, így nem a kórházban, hanem Dunakeszin találkoztunk. A templomkertbe belépve úgy tűnik, mintha óvodába csöppenne az ember. Körhinta itt, mászóka ott, játszótéri elemek szegélyezik a templomkapuig vezető utat. Már kültéren egyértelművé válik, hogy közösségi, családias, “élő” térbe érkeztünk. András atya derűs mosollyal fogad, s utólag megdöbbentő szembesülni vele, hogy nagyjából egy óra múlva kezdtünk csak bele az érdemi beszélgetésbe. Addig, mint régi barátok szokták, kávé mellett beszélgettünk közös ismerősökről, kommunikációs, történelmi, zenei, közösségi és teológiai témákról – lankadatlan volt az érdeklődése, párbeszédre hívott a nyitottsága. Mindehhez érdemes tudni, hogy most találkoztunk életünkben először egymással.

Mesélt Az angol beteg című film főszereplő karakterének helyi érintettségéről – Almássy grófnak is köze van a “Lovarda kápolnájához”, ahol most Balázs András misézik –, említést tett a közösségéhez tartozó néhány közismert hívőről, például Szijjártó Péter miniszterről, aki rendszeresen részt vett a tavaly decemberi ádventi roráte miséken is. Kiderült, hogy mielőtt pap lett, aktív “deszkás” volt, sokat gurult snakeboardosként a fővárosi Hősök terén, ráadásul olyan felületeken, ahol ez megengedett volt, graffitiket is elhelyezett. Meg is mutatott egy általa készített “falfirkát”, amelynek alján ott szerepel a szubkultúrához tartozást igazoló szignója. Vajon meg tudják fejteni olvasóink a felirat üzenetét?

Bár magától nem hozta szóba, amikor az egyik polcon sorakozó, profinak tűnő festőeszközök kapcsán rákérdeztem, elárulta, hogy most is van egy sajátos “hobbija”: ikonokat fest. Mivel alapszinten járatos vagyok abban, hogy ez a tevékenység nem pusztán vallásos képek festéséről szól, rögtön visszakérdeztem: és ezek vajon mennyből kapott ikonok? Kacagó szemmel nyugtázta, hogy akkor ebbe a témakörbe is mélyebben belemehetünk, és máris részletezte annak a 7000 éves technikának a lépéseit, amelynek a nyulak nem nagyon örülnek, lévén az ő bőrük az egyik fontos alapanyaga a 7-8 alaprétegnek, amire a festék, aranyozás felkerül. Nem győzök ámulni, hogy bár még semmit nem beszéltünk a kórházi helyzetről, az egészségügyről, máris annyi információval lettem gazdagabb, hogy ha András atya nem hívta volna fel magára a figyelmet ápolói szolgálatra jelentkezésével, akkor is egy kisebb novellára elegendő érdekességet tudtam meg róla és tőle ezen a napsütéses februári délutánon.

– Amint a világjárvány ténye eljutott hozzám, rögtön eszembe jutott, hogy “E” kategóriás felnőtt szakápolói végzettségem van, s ott a helyem a legnehezebb helyzetben lévők között. Viccesen azt mondtam magamnak: az I. világháborúból, Isonzóból visszajött üknagyapám, a II. világháborúból, a Don-kanyarból élve hazatért nagyapám, így talán van egy kis remény rá, hogy az ő génjeiket örökölve egy reggel se ébredek majd úgy ezt a szolgálatot végezve, hogy lázas vagyok. Még kifejezetten vallásos indíttatásnak sem nevezném, leginkább kötelességtudat miatt jelentkeztem az ápolói szolgálatra – indokolta a derűs alaptermészetű lelkipásztor furcsának ható döntését.

Ápolóként és papként egyaránt megtapasztalta az elmúlt hetekben, hogy a járványhelyzetben nagy ereje van az imaháttérnek. Csókay András idegsebész is gyakran együtt imádkozott András atyával a kórházban, s közös meggyőződésük, hogy még az immunrendszer erejére is kihat a lelki támogatás.

– Akik nem hisznek Istenben, azok számára talán nehezebb átélni mindazt, ami most velünk történik. Akikkel közösen imádkoztunk a kórházi osztályokon, azokkal a közös munkavégzés is könnyebben, s talán szürreális ilyet mondani, de derűsebben ment.

Határhelyzetekben az ember istenkapcsolata egyértelműen felerősödik. Lehet ez akár baleset, de jó dolog is, például egy születés, új élet fakadása. Ilyenkor kilátunk a mókuskerékből, s megérezzük, hogy valami sokkal mélyebbről szól az élet.

Fontosabbá válnak az örök értékek, a szeretet, miközben lehullanak az álarcok, elfelejtjük a kliséket, teljesen önmagunkat adjuk. A krízis szó alapja a görög kritein kifejezés, ami különválasztást jelent. Különválasztjuk a valódi boldogságot adó dolgokat azoktól, amik nem adnak boldogságot. Ilyen például az is, amikor egy édesapa a gyermeke születésekor elsírja magát. Mit ér ehhez képest egy okostelefon, vagy gépkocsi birtoklása? Határhelyzetekben a szívünk érzékenyebb – mutatott rá a hit és a társadalmi veszélyhelyzet kapcsolatára Balázs András.

Ebben a helyzetben sokan elgondolkodnak a halálról, saját halálukról. Ez a mindig mosolygós pap szerint is Istenhez vezethet sokakat, mert a fogyasztói társadalom által felkínált hamis értékek ilyenkor nem tudnak segíteni. – A hit segítségével a sebzettséget, törékenységet, az elmúlást is könnyebb feldolgozni. Aki a saját ideológiájának a gőgjében mindenki másnál többet vél tudni a vírusról, a halállal is nehezebben szembesül, mert az ő esetében nincs meg az a közösség, ami stabilitást ad számára, párbeszédre adna lehetőséget, az emberek mellett akár Istennel is.

Beszélgetésünk során szóba került a címmel szorosan összefüggő tény, hogy az elmúlt napokban több középkorú katolikus pap hunyt el, néhányukról közvetlenül tudni lehet, hogy a koronavírus áldozatai lettek. – Az a tény, hogy paptestvéreim meghaltak a vírus miatt, még inkább erősíti bennem az alázat fontosságát. Miközben bementem a COVID osztályra, ahol saját egészségemet kockáztattam, azokért a papokért is imádkoztam, akik lélegeztetőgépen vannak. Ez is jelzi a helyzetünk frontvonal-jellegét. Nagyon igyekeztem az összes védekezési előírást betartani. Csókay professzort tudom idézni: igyekezzünk megtenni a mennyei Atya akaratát. Az istenszeretőknek minden a javukra válik. Ezzel a hétköznapi misztikus hozzáállással törekedtem átélni minden napomat a kórházban, ahol

hősök vettek körül: orvosok, ápolók, katonák folyamatosan vállalják az áldozatot mindannyiunkért.

– Oltóhelyen is jelen voltam, így szinte első kézből kaptam az információkat a vakcinákról. Papként és egészségügyi szakemberként a tények alapján mindenkit arra bíztatok, hogy oltassa be magát. Semmilyen szakmai okot nem látok arra, hogy bárkinek kára származna ebből – buzdítja a bizonytalanokat, bizalmatlanokat András atya. Hozzáteszi: Ferenc pápa és XVI. Benedek emeritus pápa is beoltatta magát.

A végére egy olyan történetet tartogatott a sokoldalú katolikus pap, amit eddig még nem osztott meg a nyilvánossággal. 2017-ben „valahol Európában” egy főpásztorral sokféle témáról beszélgetett, geopolitikai, társadalmi gondolatok is terítékre kerültek. Ez a püspök akkor, négy éve azt mondta: “András atya, azt érzem, hogy valamilyen kataklizma fog történni a közeli jövőben, valahogy benne van a levegőben. Ha pedig ez bekövetkezik, tudod, mit változtass? Semmit!” Kikerekedett szemmel nézett András atya, a válasz sem váratott magára. “Te eddig is segítségül hívtad az Úr nevét, nem kell egy válsághelyzetben sem mást tenned. Azoknak lesz majd nehéz, akik nincsenek kapcsolatban Istennel. Hatalmas erőforrást, perspektívát, reményt jelent ilyenkor az élő hit.”

– De jó lenne, ha ezt a spirituális forrást minél többen meg tudnák most találni – ezzel a vággyal zárja vallomását Balázs András, aki prófétaként tekint az említett főpásztorra. Mi pedig az evangélium hiteles tanújaként – nem csupán tanítójaként –, korunk lánglelkű apostolaként tekinthetünk őrá.

A cikk eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.