Becsüljük meg végre a “nemzet napszámosait”!!!

pedagógusok megbecsülés jövő
pixabay.com

Megjött a nyár, immár teljes a VAKÁCIÓ! felirat az iskolai táblákon, és a „nemzet napszámosai” pár napig köszönetek és virágok csokrait kapták.

Jövő szerdára kimerülten bezárják az évet, hogy nyáron próbáljanak a táborok és iskolafelújítási, szertárrendezési, továbbképzési és más kötelező programok között pihenést, felüdülést is találni.

Szeretjük úgy képzelni, hogy a pedagógusnak bezzeg szabad az egész nyara és különben is „csak” huszonegynéhány órája van egy héten. Na jó, „komolyabb” tárgyaknál természetesen még 1-2 korrepetálás. Valóban.

Csak azt felejtjük el, hogy egy 45 perces tanórára ideális esetben másik 45 percet készülni kellene,

és ha a felkészülést a rutin miatt lehet is rövidíteni, a füzeteket hetente átnézi az ember, meg hát a dolgozatokat sem a tanórák alatt szokás javítani. A folyosóügyeletről, reggeli ügyeletről (az első gyerekek fél7 körül érkeznek) nem is érdemes beszélni, ahogy a helyettesítésekről sem, ez alig 2-3 óra egy héten.

Nem tudom, hány jólfizetett manager lenne képes hetente 22-26 tréninget megtartani olyan hallgatóságnak, akik nem átallanak nyüzsögni, fészkelődni, papírrepülőt hajtogatni, netán birokra kelni az előadása közben. Akiknek nem mondhatja, hogy „Uraim, kívül tágasabb”, mert felügyelet nélkül nem küldheti ki őket a teremből.

Ahogy azt sem sok munkavállaló szereti, hogy a szabadságát csakis a tanítási szünet idején veheti ki, hogy minden hónapra jut egy szombati iskolai program, minden hétre valami különlegesség – ünnepség, verseny, pályázat, szülői értekezlet, fogadóóra, fogászati szűrés, színház…

Szülőként manapság nem félünk a tanároktól, hála Istennek már nem az a szokás, hogy „ha a tanár úr lekevert egy pofont, nyilván igaza volt, tőlem kapod a párját, fiam”, viszont átestünk a ló túloldalára:

sokak számára alapértelmezés, hogy a tanárral van a baj, ha a gyerekünk nem érzi jól magát az iskolában.

(Mondjuk az lehet, hogy az iskolával tényleg van baj, de ezt a kérdést nem most szeretném boncolgatni.) Tehát a tanár igen határozott és nem egyszer az internetes kommentek alpári színvonalát súroló visszajelzéseket kaphat a szülőktől.

Nem csak nem félünk tehát,

Hirdetés

de nem is becsüljük meg a tanárokat, óvodapedagógusokat, sőt, nagyjából senkit, aki közpénzen foglalkozik a gyerekeinkkel.

Ha ugyanez a pedagógus pénzért jön hozzánk este vigyázni a csemeténkre vagy különórát adni, az persze más.

Lehetséges, hogy mindennek köze van ahhoz, hogy a tanárképzésre nagyon kevés a jelentkező, a régi szakemberek pedig lassan elfogynak? Lehetséges, hogy ha nőne az erkölcsi és anyagi megbecsülés, akkor ismét több férfi vállalkozna az iskolai tanításra, és kicsit közelíthetnénk a nemek egyensúlyához?

Lehetséges, hogy a gyerekeink is jobban járnának, ha a pedagógusokkal jobban bánnánk?

Egy biztos, a jövő a jelenlegi iskolákban formálódik!

Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.