Tüdőt és szívet egyaránt megmozgató koncerten jártunk.
– Bocs, ha hangosak vagyunk, de hát az az est mottója, hogy „A csend után” – mondta a bevezető szám után Bolyki Balázs, aki szokás szerint szólóénekesként, karvezetőként, konferansziéként egyaránt megcsillogtatta talentumait, az ügyeletes tréfamester szerepét is magára vállalva. A helyszín a budapesti Városmajor szabadtéri színpada, az esemény az idén 10 éves Bolyki Soul and Gospel Kórus koncertje, kiegészülve a B4 (ejts: bifór) együttessel, amely szintén nem jött volna létre Bolyki Balázs nélkül, hiszen a fiairól van szó. Hogy hangszeres élmény is gazdagítsa az estét, arról Gyárfás István jazzgitárművész gondoskodott.
Aki járt már könnyűzenei koncerten, ismeri a dramaturgiai helyzetet, amikor a frontember megénekelteti a közönséget. Ez a pillanat általában a program közepe, vagy vége felé szokott elkövetkezni, vagy amikor kicsit leülni látszik a hangulat. Ezen az estén teljesen más szerep jutott erre a közönségbevonásra: rögtön az első pillanatban odakerült a gyanútlan nézősereg soraiba a mikrofon, és szinte a lezárásig nem is maradt sok esély arra, hogy ne énekeljen és/vagy ritmusra tapsoljon a publikum.
Nyilvánvalóan épp ez volt az előadók szándéka: nem hallgatói, hanem énekes élményt akartak átadni,
nem megmutatni szerettek volna valamiféle énektudást, hanem bebizonyítani, hogy te, ott, a 7. sor jobb szélén, igen, te is tudsz énekelni. Gyere, énekeljünk együtt!
Bolyki Balázs a Szemléleknek elmondta: a kerek születésnapját idén decemberben a Kongresszusi Központban ünnepli majd a Bolyki Soul and Gospel Kórus, amelynek tagjai nem feltétlenül profi énekesként csatlakoztak a közösséghez. – Ennek a kórusnak az a célja, úgy szoktam mondani, hogy szándékizomlázat kapjanak a tagok – fogalmazott magazinunknak sajátosan a multitalentum, aki azt sem rejtette véka alá, hogy a karantén időszaka alatt többnyire online módon, egy kisautó csomagtartójában tartotta a próbákat.
A lélekmozgató hangáradat átélőjeként az volt az érzésem, nagyon ügyelnek rá a színpadon lévők, hogy a lehető legtöbb kapaszkodót, szíverősítőt átadják a jelenlévőknek, ami két járványhullám között csak belefér. A koncert két órája alatt egyszer sem hangzott el az átkötő szövegekben a járvány, pandémia kifejezés, nyilván nem véletlenül, a karantén szó említéséből is mindössze kettőt sikerült megszámolni. Az a bizonyos „A csend után” mottó is arra utalhat, hogy jó ideig be voltunk zárva, nem tudtunk találkozni, együtt énekelni, de most aztán…
A magam részéről egy másik mottóval távoztam, ami egy kicsit már a jövőmet, jövőnket is orientálhatja. Elhangzott ugyanis a dalok sorában egy különleges szerzemény, amelynek szövege vers formájában egy keresztény közösség pályázatára íródott, majd a fél Bolyki Brothers közreműködésével – Balázs mellett Bolyki András és Havas Lajos dolgozott rajta, Bolyki Sára énekelte fel az alapot – vált kórusban is megszólaltatható dallá. A verset Gulya István írta, a címe pedig: „Te vagy a szél”. A fő üzenet amolyan válaszféleség a járványhelyzet kihívásaira. Hogy nem a kesergésre fókuszált a szerző, azt a visszatérő üzenet is érzékelteti: „Olyan jó”. Maga a dal pedig felsorolja, hogy mennyi minden kincsünk van még akkor is, amikor szinte teljesen kifordul magából a körülöttünk lévő világ. Így hangzik el az is: „Olyan jó, hogy tudunk adni”.
A Bolyki Soul and Gospel Kórus és a B4 tagjai márpedig egy dolgot egészen biztosan nagyon tudnak: adni. Lelkesedést, megerősítést, támaszt, lelki erőt, benső muníciót a következő „hullámok” idejére. Azt is belénk énekelték, velük együtt mind megénekelhettük, hogy mindannyian tudunk adni – ezt nem veheti el tőlünk semmi és senki.
* * *
