Sokakban megdöbbenést váltott ki, hogy a magyar katolikus egyházi vezető is ott volt a Kötcsei Találkozó nevű zárt körű pártrendezvényen.
„Konzervatív politikusok és a polgári, nemzeti értelmiséghez tartozó holdudvar” – így jellemzi a Kötcsei Találkozó résztvevőit az eseményt rendszeresen szervező Polgári Magyarországért Alapítvány. A diplomatikus szóhasználat valójában a Fidesz-KDNP politikusait és a pártcsaládhoz szorosan kötődő médiaszemélyiségeket, vállalkozókat, szimpatizánsokat takarja, és teljesen rendben is van, hogy más politikai szervezetekhez hasonlóan ők is tartanak ilyen kötetlenebbnek hirdetett összejövetelt.
Vallási szempontból dilemmát jelenthet, hogy a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke részt vehet-e egy ilyen párt(oskodó) eseményen, de Balog Zoltán annyi szállal kötődik mind a Fideszhez, mind a Kötcsei Találkozót szervező alapítványhoz, hogy ha testben távol maradna, lélekben, gondolatban nyilván akkor is ott járna. Hogy az ő egyházi vezetőként felvállalt politikai elkötelezettségét miként fogadja a hazai reformátusok közössége, nem tudjuk, de feltételezhetően
alkalmat adhat egy ilyen részvétel a hívek megosztására.
Azt viszont nem feltételezzük, hanem a hozzánk érkező visszajelzések alapján tudjuk, hogy sok katolikus számára megütközést keltett Erdő Péter bíboros részvétele ezen a nem kormányzati, nem állami, hanem pártrendezvényen. Nem csupán a Szemlélek olvasóiban sokasodnak a kérdőjelek – miért ment oda?, van-e valamilyen érdek a háttérben?, most volt-e először? –, de az általa vezetett Esztergom-Budapesti Főegyházmegye klerikusaitól sem kaptunk megnyugtató visszajelzést arra vonatkozóan, hogy ez a látogatás rendben lenne. Van, aki egyszerűen nem érti, nem tudja hová tenni az esetet, más pap pedig azt furcsállja, hogy a bíboros nem mérte fel cselekedete üzenetét.
Mert
aki részt vesz a Kötcsei Találkozón, ezzel kifejezi, hogy annak a bizonyos holdudvarnak a tagja.
Szerkesztőségünkhöz több olyan katolikus hívő reakciója is eljutott, akik számára saját hitéletükben, egyházuk hitelességét illetően súlyos krízist okozott ez a határátlépés. Volt, aki úgy fogalmazott: a szegedi püspök esetében nem lenne ok a meglepődésre (ahogy például Beer Miklóst is láthattuk konzervatív ellenzéki összejövetelen), de a legfőbb magyar katolikus egyházi vezető mindig következetesen igazodott a katolikus társadalmi tanítás azon szemléletéhez, miszerint
nincs kizárólagosan jó politikai szervezet, a kereszténység nem feleltethető meg pártérdekeknek.
Erdő Péter az állam és az egyház partneri együttműködése mellett eddig a katolikus egyház pártpolitikai függetlenségének is őre volt.
Ez az időszak a Kötcsei Találkozón való részvételével véget ért.
Különös egybeesés, hogy szeptember 14-én tartott előadásában mintha a magyar keresztényeknek is üzent volna ebben az ügyben Tomáš Halík prágai katolikus teológus, vallásfilozófus. A Lutheránus Világszövetség krakkói eseményén Fabiny Tamás püspök közvetítése alapján ez hangzott el:
„Ahol az egyház intézményesített kapcsolatba lép a politikai hatalommal – különösen is nacionalista és populista pártokkal –, mindig nagy árat fizet érte.
Amikor az egyház engedi, hogy egy politikai hatalom korrumpálja, először a fiataljait fogja elveszíteni, aztán a kritikus gondolkodású, tanult embereit.
A múlt, valamint az egyház és az állam házassága iránti nosztalgia megfosztja az egyházat a jövőjétől.”
Nem szeretnénk találgatásokba bocsátkozni, ezért az alábbi kérdéseket küldtük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatalnak – amennyiben válaszolnak, közzé fogjuk tenni reakciójukat:
1. Első alkalommal vett részt idén szeptemberben Erdő Péter bíboros a Kötcsei Találkozón, vagy járt már máskor is ezen a rendezvényen?
2. Milyen szándékkal vett részt a bíboros a Kötcsei Találkozón?
3. A hallgatóság tagjaként volt jelen a programon, vagy előadást is tartott? Ha beszédet mondott a jelenlévőknek, mi volt a fő üzenete?
4. Mit üzenne a bíboros azoknak a híveknek, akik számára hitbeli krízist jelentett a szembesülés a Kötcsei Találkozón való részvételével?
Kedves Szemlélek! Vajon érkezett-e válasz az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivataltól a feltett kérdésekre? Nagyon kíváncsian várjuk a válaszaikat a megdöbbentő eset kapcsán.
Üdvözlettel: Szilágyi Zsolt