Fabiny Tamás: Vágyunk arra, hogy egyszer majd együtt ünnepelhessük az Eucharisztiát

Ferenc pápa és Fabiny Tamás evangélikus püspök találkozása a svédországi Lundben, 2016-ban

Az evangélikus püspök a Budapesten zajló katolikus világtalálkozót nem csupán kívülről szemléli, hanem maga is részt vesz rajta. A felekezetek közeledésének esélyéről nyilatkozott a Szemléleknek.

– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz részben kapcsolódva 2020-ban az Úrvacsora Évét tartották a hazai evangélikusok. Miként összegezhetők ennek a különleges esztendőnek a gyümölcsei, a pandémiáról sem megfeledkezve?
– A pandémia felerősítette azt a felismerést, hogy mennyire nem magától értetődő, hogy az egyház tagjai közösségben lehetnek egymással. A testvéri közösség megélése rendkívüli ajándék – erről egyébként az üldözött keresztyének tudnak tanúságot tenni. Most mi is megtapasztaltuk, hogy mit jelentenek a bezárt templomok, az “úrvacsorai böjt”, amikor nem élhettünk a szentséggel, mely a Krisztussal és az Ő egyetemes egyházával való közösségünk középpontja. Az Úrvacsora Éve és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megerősít bennünket abban, hogy mennyire fontos az úrvacsora ünneplése és a testvéri közösség megélése. Mindezt egyrészt ökumenikus gesztusnak szántuk, jelezve, hogy mi is mintegy együtt mozgunk a katolikus egyházzal; másrészt saját evangélikus híveink identitását is szeretnénk ezzel erősíteni.

– A most zajló kongresszus alapvetően a katolikusok nagy ünnepe, de a szervezők igyekeznek kitárt kapukkal más keresztényeket, keresőket is megszólítani. Mennyire ünnep az evangélikusoknak ez a rendezvény?
– Tény, hogy a kongresszuson jelen vannak a protestáns és ortodox egyházi képviselők is. Örömteli, hogy az alkalomhoz kapcsolódó teológiai konferencia egyik előadója épp Hafenscher Károly evangélikus professzor volt. S én magam is részt veszek több programon. Ezzel együtt azt gondolom:

talán még jobban kifejezhettük volna – akár nyilvános panelbeszélgetéseken – azt a szándékot, hogy keressük, ami Krisztusban összeköt bennünket és hogy vágyunk arra, hogy egyszer majd együtt ünnepelhessük az Eucharisztiát.

Bizonyára informatív és egyúttal szívet melengető pódiumbeszélgetéseket lehetett volna folytatni ökumenikus kérdésekről. Nem akarok hazabeszélni, de a közmédián 10 éve futó Püspökkenyér című műsorunkban ezt rendszeres gyakorlattá tettük.

– A különböző liturgikus és kulturális programpontok mellett teológiai diskurzus is zajlik a kongresszus keretében. A keresztény felekezetek asztalközössége, oltárközössége még nem realitás, de érzékelhető-e közeledés a tanítás síkján?
– Magam is jelen voltam Ferenc pápa 2016-os lundi látogatásán, amely nagy lökést adott az ökumenének, csakúgy, mint II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtti szimbolikus cselekedete, amikor Debrecenben megkoszorúzta a gályarabok emlékoszlopát. Sok traumát hordozunk: ezt jelzi az is, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje a kassai vértanúk ereklyéit is hordozza. E fájdalmas mártíriumra is emlékezve szeretném egyértelművé tenni: protestánsként teljes mértékben elítéljük a vallás, akár a protestántizmus nevében elkövetett erőszakot, és ezért megkövetjük katolikus testvéreinket. Ebben a szellemben közeledhetünk egymáshoz – míg végül Isten megadja, hogy közösen ülhetünk le a kegyelem asztalához.

– Érdemes az egységtörekvés gyakorlati oldalára is kitérnünk: azt tapasztalom, hogy főleg a fiatalabbak körében mintha csökkenne a távolság a különböző felekezetek, közösségek, gyülekezetek tagjai között. Visszahathat vajon ez a nyitottság a teológusok munkálkodására?
– Valójában nem is olyan új az a tapasztalat, hogy a fiatalok és nem csak fiatal testvéreink körében, akik elmélyülten élik meg a hitüket, erős a vágy arra, hogy a felekezeti határokat átlépve éljék meg közösségüket Krisztusban. A rendszerváltozás előtt erre számos példa volt házi közösségekben, nem hivatalos egyházi táborokban. Ez örömteli és a “hivatalos” egyházat is inspirálja.

Az egyház a tagjaiban él, nem csak a hierarchiában.

– Miként látja egy evangélikus püspök Ferenc pápa karakterét, az emberiség evangéliumi inspirálásában betöltött szerepét?
– Ferenc pápa jelentős ökumenikus gesztusokat tett szolgálata során, melyek közül kiemelkedik említett lundi látogatása, amikor – a történelemben először – a pápa részt vett a reformáció emlékünnepén, a Lutheránus Világszövetség meghívására. Ezt természetesen nagyon pozitívan értékeljük. Számomra igen fontos az is, hogy Ferenc pápa mindig hangsúlyozza a szociális kérdés fontosságát: azt, hogy Krisztust a másik emberben, elsősorban a rászorulókban lehet szolgálni. Ennek a szempontnak a napirenden tartásával nagy szolgálatot tesz Ferenc pápa az egyházban és azon kívül is.

– Ahogy a reformáció 500. emlékévét követően is felmerült, hogy mi jön az ünnep után, a most zajló kongresszus is remélhetőleg nem csupán elmúlik, hanem megtelik általa sok magyar ember szíve szeretettel, irgalmassággal. Mit remélhetünk a hogyan tovább témája kapcsán, akár a jövő tavaszig vélhetően egyre fokozódó, jelenleg sem békés hazai közbeszédet illetően?
– A nagy évfordulók és események fontosak, de az egyház megújulása a hétköznapokban dől el. Erőt és inspirációt meríthetünk ezekből, de mint a tanítványoknak a megdicsőülés hegyéről, nekünk is “le kell mennünk” a hétköznapok sok nehézséggel teli valóságába.

Ha a reformáció 500. évfordulója és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus abban segít, hogy többen próbálnak polgártársaink közül krisztusi módon jelen lenni a társadalomban, annak pozitív hatása lesz a közéletre és a közbeszéd minőségére is.

Ezt remélem, ezért imádkozom.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.