Feloldozhatók

Boldogok, akiknek nem kell úgy tenniük, mintha tévedhetetlenek lennének.

Miközben a politikai érdekek mentén megszólalók politikai térben értelmezik, értékelik a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter lemondását, a böjti időszak kapujában állva keresztény szempontból is fontos üzenetet hordoz a magyar közélet februári hullámverése.

Olyan országban élünk ugyanis, ahol bizonyos személyek és csoportok hosszú ideje fennhangon hirdetik, hogy egyedül ők a jók, a „mások” rosszak, veszélyesek, károkozók. Ők építenek, mások rombolnak. Ők békepártiak, mindenki más – szinte az egész földkerekség – háborúpárti. Ők „nemzetiek”, igazi „magyarok”, a többiek valami másfélék.

Míg kívülről nézve egyszerre elszomorító, kiábrándító és lehangoló ennek a vallási fanatizmussal átitatott propagandának a hengerelése, a beltagok közül sem mindenkinek lehet könnyű a nagyszerűvé maszkírozott rendszert szolgálni. Mert ahogyan a kívülállók, nyilván ők is látják a hibákat, ők is hibáznak, de közben nem csupán érzékelik, hanem – akár önként, akár kényszerűen – közvetítik is a jórészt hamis üzeneteket. De nem olyan rosszakarók mind, mint sok rendszeren kívüli honfitársunk gondolná: a mókuskerék forog, a szekér halad, és néhány ilyen szolga talán még el is hiszi, hogy ha nem ez a rendszer uralná le a közéletet, tényleg jönnének a “tudjukkik”, és élve felfalnák hazánkat.

Novák Katalin és Varga Judit hasonló helyzetbe került, mint korábban Szájer József: világossá vált, nem tudta eltitkolni a rendszer, hogy ők bizony eltévedtek. Ez a pozíciójukba került. Bizonyos értelemben részletkérdés, de politikai értelemben nem azért buktak el, mert valamikor hibáztak, hanem azért, mert amikor a hiba kiderült, a kialakult helyzet ártott a tévedhetetlenség, a legfőbb jó-ság mítoszának.

Pedig

másra sincs szüksége egy társadalomnak, mint hiteles vezetőkre.

Olyanokra, akik jóra törekszenek, még ha esendők is. Akik fel tudják vállalni a valódi véleményüket, akkor is, ha az nem igazodik a kiskanállal kimért politikai szimpátiaindex elvárásaihoz.

Novák Katalinnak és Varga Juditnak épp azzal nyílt esélye az igazi boldogságra, a személyi szuverenitásra, hogy aki anno magas pozícióba emelte, most – saját érdekei miatt – beáldozta őket. Aki ugyanis nagy nyilvánosság előtt beismerte, hogy hibázott, annak meg lehet bocsátani. Nem kötelező, de lehetséges. Aki viszont hibátlan, aki mindig mindent jól tud, jól tesz, jól lát, annak nincs bocsánat. Mert nincs miért megbocsátani neki.

Novák Katalinnak és Varga Juditnak már nem kell a 99 százalékos hazug propaganda szekerét tolniuk, mostantól igazán, velünk együtt építhetik azt az országot, amelyet meggyőződésem szerint nagyon szeretnek. A kormánypárt alelnökéből köztársasági elnökké emelt személy eddigi pályafutása, különösen egy bizonyos politikus irányába kifejezett, leplezetlen rajongása miatt alkalmatlan volt a nemzet egységének képviseletére. Mostantól azonban

nagy hitelességgel képviselheti azokat, akik nem tökéletesek, nem hibátlanok, hanem őszinte magyarok.

A maradék 99 százalékos tábor vezére pedig úgyis talál másik eldobható önkéntest, aki megpróbálja eljátszani a szuverén döntéshozó hiteltelen szerepét.

Jézus példázatában a jó pásztor az egy elkóboroltért is otthagyja a 99-ek nyáját. A nagyböjt páratlan lehetőséget biztosít mindannyiunk számára, hogy felismerjük, mi magunk hogyan állunk a saját hibáinkkal, tévelygéseinkkel, és mit, kit szolgálunk valójában az életünkkel.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.