Húsz évvel ezelőtt indult útjára a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata, mely a szenvedélybeteg emberek és családok segítését tűzte ki céljául. Az intézmény vezetőjével arról beszélgettünk, hol tartunk most a probléma kezelésében.
– Amerikában 50 évvel ezelőtt született meg a kifejezés: „elfeledett gyerekek”. Kik ők?
– Gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, ahol jelen van a szenvedélybetegség valamilyen formája. Emellett sokszor jelen van egyéb mentális sérülékenység is, a depresszió, a szorongás, a pánikbetegségek gyakori kísérői a függőségeknek. A szenvedélybetegek segítése elég régóta jelen van Magyarországon is: a szociális szférában és az egészségügyben is ismerjük azokat az eszközöket, melyekkel támogatni lehet azt, hogy az érintettek elindulhassanak a felépülés útján. Ezzel párhuzamosan a szakma elkezdte elérni azokat a családtagokat is, akiket érint a szeretteik betegsége. Sikerült felismerni a családon belüli működési formákat is, azokat a folyamatokat, melyek a diszfunkcionális családi állapotot általában fenntartják. Megszületett például az ’alkoholista feleség szimptóma’. Ez egy olyan a tünetegyüttes, ami azt írja le, hogy hogyan viselkednek a férjeik függősége mellett élő nők. A gyerekek azonban kimaradtak a szakmai megközelítésből. Ezért nevezhettük el őket Magyarországon is elfeledetteknek.
– Hazánkban milyen ezeknek a gyermekeknek a helyzete jelenleg?
– Magyarországon olyan, hogy addiktológiai stratégia, nem létezik.
Pontosabban papíron van alkohol-stratégiánk, amit neves szakemberek készítettek 2009-ben, és egy íróasztalban pihen azóta is. Olyan nevek fémjelzik, mint Buda Béla, aki számára tudom, hogy fontosak voltak a gyerekek, de még így sem kaptak benne helyet. Egyébként azokban az országokban, ahol jóval többet foglalkozik a segítő szakma a gyerekekkel – mint például Németországban –, még ott is tabuként kezelik ezt a problémát. Feltettem magamban a kérdést, hogy lehet-e még a tabut fokozni? A németországi 10 százalékos arányhoz képest itthon körülbelül nulla az az arány, amennyit a szakma speciálisan a szenvedélybeteg szülők gyermekeire fordít. Akkor nálunk ezt minek hívjuk? Az a dolgunk, hogy megpróbáljuk feltörni ezt a tabut, vagy legalább repesztgetni azzal, hogy beszélünk róla. Hiszen egy családban is azzal kerülnek napvilágra a titkok, fájdalmak, ha szóvá merjük tenni azokat. Annyit sikerült már elérni, hogy egyre többen beszélnek róla rajtunk kívül is. Ezzel próbáljuk elérni, hogy ezek a gyerekek ne váljanak ténylegesen elfeledetté.
– Az ismert férfimintánk legerősebb pillére, hogy szeretni, bírni és fogyasztani is kell valamit. Milyen hatalmi eszközökkel lehetne elérni, hogy ez a stratégia valósággá váljon, hogy ne egy fiók mélyén porosodjon – egy olyan világban, ahol elfogadott a „szociális ivás”, ahol a poénok egyik leggyakoribb forrása az alkohol?
– Ma Magyarországon az alkohol az első számú drog, hiszen a legtöbb probléma forrása és a legtöbb haláleset okozója is a társaihoz képest. Nem akarom ezzel kicsinyíteni a többi drog káros hatását, de sajnos ezt általában politikai kérdésként kezeljük, pedig ez elsősorban egy népegészségügyi és szakmai kérdés. A kultúránk része az alkohol beavató, szertartásos jellege. Az emancipáció folytán a nők is egyenértékű alkoholfogyasztóvá váltak. Régen volt némi megtartó jellege magának a kulturális beágyazódásunknak, hiszen a nők kevesebbet italoztak, illetve a biológiai adottságokat figyelembe véve is mondhatjuk, hogy a hölgyek kevesebb alkoholt képesek tolerálni.
A szemléletformálás talán a leghosszabb folyamat. A téves hiedelmeket és rossz berögződéseket a családok és a társadalom is erősen őrzik: „Mindenki megissza a magáét, nincs itt semmi probléma.”
A politikai oldal vizsgálatához fontos feltenni a kérdést, hogy miért érdemes tagadni a probléma létét? Miért nehéz kimondani, hogy mára ez népbetegség? A szakmai érdekek megtörnek ott, ahol a politikai akarat nem találkozik velük. Jelenleg rendkívül gyenge lobbiképességgel rendelkezünk. Nagyon kis eséllyel vagyunk képesek képviselni azokat az embereket, akiket amúgy nem képvisel senki. Az elmúlt évtizedben látok némi javulást a témában. Nagyobb teret kapnak a szenvedélybeteg emberek segítésében elkötelezett szolgálatok. Állami támogatásban is részesültünk, például a Nemzeti Kulturális Alap segítségével folytatni tudtuk a programunkat, így legalább nem kellett feladnunk az eddig elért eredményeinket.
– Több állami támogatás nagyobb sikereket generálna?
– Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Több pénzzel csak akkor érhetnénk el valódi eredményeket, ha először a szemléleten tudnánk változtatni, és ki tudnánk mondatni mindenkivel: ez a téma fontos. A Drogstratégia mögé források, nyertes pályázatok kerültek. Nagyon kevés szó esett benne az alkoholproblémáról, de benne volt. Viszont 2020-ban ez érvényét vesztette, azóta pedig nem készült új. A dohányzás visszaszorítására szolgáló politikai akarat viszont látványos és eredményes. Megtörtént a szemléletváltás, szabályokat hoztak, forrásokat biztosítottak a probléma megoldásához. Látszik, hogy lehet ezt jól is csinálni. Egyelőre ez a szemlélet az alkohollal kapcsolatban még hiányzik. A kapott támogatás nagy részét is a szemléletformálásra költöttük, úgy, hogy honlapokat, szakmai kiadványokat, társasjátékokat, könyveket készítettünk, képzéseket szerveztünk. Találkoztam befolyással bíró emberekkel, akik értik ennek a fontosságát, így a remény nem veszett el, hogy itt is elérhetünk valódi sikereket. Hiszen itt gyerekekkel kapcsolatban szólalunk fel, amire könnyebben felfigyelnek az emberek.
– Nem nagyon ismerek olyan embert, aki valamilyen szinten ne lenne érintett a témában, ne találkozna a problémával. Hogyan tudjuk mi egymást is segíteni?
– A lényeg az „egymás”-on van. A legfontosabb, hogy ki tudjuk mondani, érintettek vagyunk, és hogy emberi módon beszélgethessünk erről valakivel. Érezhessük, hogy nem vagyunk egyedül. A gyerekeknél lehet a legjobban megfigyelni, hogy azt gondolják, csak velük történik meg mindez. Erős bűntudatot és elszigeteltséget tud okozni, de ha elkezdhetnek erről egyáltalán beszélni, már önmagában rendkívüli sokat segítettünk. Ha szakmán belül is folytatjuk az együtt gondolkodást, mindenkinél fel fog merülni, hogy ki mit tehet, amit eddig még nem tett meg, vagy mit csinálhatna még jobban. Ha ezek az ötletek, kezdeményezések eljutnak konferenciákra, ha a szakmabeliek hozzájuthatnak egymás eredményeihez, gondolataihoz, abban benne van a fejlődés lehetősége. Ebben rejlik a hosszútávú szakmai együttműködés alapja, és ez a legnagyobb erőforrásunk.
– A szakma mennyire áll készen a nyitásra?
– Az addiktológia konzultánsok egyesületének tagjai közül többen, akik a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjában dolgoztak, eljöttek a tréningjeinkre, ahonnan magukkal vitték az eszközeinket, a könyveinket, a játékainkat az ország különböző területeire. Minket leptek meg legjobban, mikor a következő tréningen is jelen voltak és elmesélték, hogy a Kaliforniában kifejlesztett módszerek hogyan működtek Borsodban, Nyírségben, Szabolcsban. Mi meg örömmel hallgattuk, hogy ez itt is milyen jól működik. Nem terjed olyan gyorsan, de szivárog, mert komolyan veszik.
A gyermekkorukban maguk is érintett segítők számára az, hogy segíthetnek másoknak, hogy ne kelljen átélniük azt, amit nekik kellett, hatalmas energiát ad.
Nagy ambíciók rejtőznek ezekben az emberekben, amit támogatni kell.
– A gyerekvédelemben dolgozva azt tapasztalom, hogy az intézményrendszer legnagyobb „beszállítója” az alkohol. Hogyan érhetők el ezek a játékok, eszközök, amiket említett?
– Könyvesboltokban kaphatók és weben is megrendelhetőek az Apa, anya, pia és a Gyerekszemmel a függőségről és felépülésről című könyveink. A Hogy folytatod? játék szintén. A Szimat érzelmi kártyajátékunkra még várunk, hogy valamelyik webshop árulni kezdje. Az ezekből befolyt összegeket visszaforgatjuk a programba, a felmerülő költségeink fedezésére használjuk. A kimondhato.hu honlap és az Elfeledett gyermekek Youtube csatornánk az egyik legfontosabb forrás, ami elérhető bárki számára. Sok videó készült pályázat keretében, amiben fiatalok a saját nyelvükön fogalmazzák meg a gondolataikat. A lurko.kimondhato.hu oldalon a Lurkó mesekönyvünk és a hozzá tartozó segédanyag is szintén szabadon felhasználható, de nyomtatott változatban is hozzáférhető, a mellékletként csatolt kártyákkal együtt. Bolyhos mesekönyvünk is elérhető a bolyhos.kimondhato.hu oldalon keresztül. Párhuzamosan működtetjük az apaiszik.kimondhato.hu és anyaiszik.kimondhato.hu weblapunkat is. Ez már inkább kamaszkorú gyerekeknek szól. A Dinoszaurusz a nappaliban és a Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban könyveket is szívből ajánlom szakmabelieknek is.
– Mik a program jövőbeli kilátásai?
– Éppen most volt a konferenciánk, egy év múlva már az ötödikre készülhetünk. Képzéseket szervezünk, legfontosabb feladatunk a gyermekekkel találkozó szakemberek elérése, közös, a mindennapokban érvényesíthető szakmai szemlélet kialakítása. És szeretnénk a meglévő eszközeinket minél szélesebb körben elérhetővé tenni.