Az eretneknek, békepapnak bélyegzett Hodász András katolikus pap válaszolt az őt gyalázóknak.
Folyamatosan megerősítést kap a Szemlélek szerzői közössége, hogy a társadalomnak rendkívül fontos tennivalója lenne a közbeszéd békésebbé, emberségesebbé formálása. Nem véletlenül indítottunk emiatt petíciót, amelyhez már 24 országból csatlakoztak, s az is nagyon tudatos döntésünk volt, hogy a 2022-es esztendőt a „Ne féljetek!” üzenet felhangosításának szenteljük.
Az elmúlt időszakban közvetlenül is megtapasztalhattuk, mennyi düh és agresszió, félreértelmezési szándék, és – talán valami képzelt ellenségtől való – félelem él némelyekben.
Előbb Gundel Takács Gábor cikkét forgatták ki, és szidták őt miatta magukat konzervatívnak, sőt kereszténynek láttatni próbálók, pedig csak a család fogalmának létező, nagyon is valós értelmezési dilemmáját tette megismerhetővé. Utóbb, az idei év kezdetén szinte ugyanazok estek neki Hodász Andrásnak: lehordták eretneknek, békepapnak, genderlobbistának, és egyéb szitokszavakkal is támadták, csak azért, mert rávilágított néhány olyan evidenciára, amely egyben égető feladatként is tornyosul a magyar társadalom előtt.
Érdemes végignézni a kivételesen nem rövid videóüzenetet! Hodász András hálás azért, hogy sokan olvasták a cikkét és megnézték a videóját ebben a témában. Azt is örömmel fogadta, hogy az őt becsmérlők szinte mind egyetértenek vele abban, hogy Magyarországon jelenleg óriási probléma a fiatalok depresszióval való küzdelme.
– Ha egyetértünk, hogy probléma a fiatalok depressziója, miért nem teszünk ellene? – teszi fel a nem költőinek szánt kérdést a lelkipásztor, aki személyesen is nagyon sokat tesz a lelkek gyógyításáért.
A félreértelmezési szándék, a szavak kiforgatása kapcsán felveti, mennyivel egyszerűbb lett volna megkérdezni őt a témában,
mint a háta mögött valótlanságokat terjeszteni róla. Élcelődni pedig azon, hogy valaki pszichológushoz jár egy olyan országban, amelyik világszinten élen jár a depresszióban, a szorongásban és az öngyilkosságban, – saját szavai szerint – nagyon aljas dolog.
– Meg kéne találnunk újra az utat egymáshoz – mondja Hodász András, noha ez a hazai közbeszéd valóságának ismeretében mégiscsak amolyan „költői” sóhajnak hat.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy az őt megtámadóknak nem a fő mondanivalóval, a depresszió elleni küzdelem szükségességével van bajuk, hanem egy demokratikus eszköz alkalmazásának kritikájával.
– Népszavazást tartunk egy olyan törvényről, amelyet már elfogadott a Parlament. Ennek nem látom értelmét – mutatott rá a lelkipásztor a lényegi ellentmondásra.
Szerinte ennél igenis fontosabb lenne egyrészt beszélni egy súlyosabb problémáról, másrészt tenni is a helyzet megoldásáért.
Úgy tűnik, van még egy olyan fontos ügy, ami legalább összemérhető a fiatalok depressziójával
– ez pedig a közbeszédet eluraló, állandósulónak tűnő sértegetés, karaktergyilkolászás, a politikai indokból elkövetett gyalázkodás, amelynek során nem csupán politikusok és politikailag motivált ellenfelek kerülnek célkeresztbe, hanem hol egy katolikus pap, hol egy püspök, hol maga a római pápa.
Jó lenne emiatt arra vonatkozóan is tenni valamit, hogy – Székely János püspök szavait idézve – az internetre, a szellemi bevásárlóközpont polcaira senkinek ne szabadjon mérgező szellemi táplálékot kitennie. Erről ugyan nem írtak ki népszavazást, sok más döntésünkkel azonban igenis tehetünk a változásért.
