Címke: társadalom
Ukrajnát azért nehéz elfoglalni, mert az ott élők szeretik a hazájukat
Egy magyar házaspár közvetlen közelről élte át a rakéták elől menekülést, de azt is, ahogyan a fiatalok erőt öntenek az országukat védő katonák lelkébe.
A trágárság csak rombolni tud, építeni nem
A csúnya beszéd használata kivételes esetekben érthető, de a közbeszédben általánossá válva alattomosan rombolja emberségünket.
Kiállod-e a szeretet próbáját?
Életünk végén nem az eredményeink számítanak majd, hanem hogy mennyi időt töltöttünk szeretettel, szeretetben.
Ahol nem várják, hanem csinálják a csodát – újra megtelt élettel...
A Béke Tanoda létrehozói, Moldován Szilvia és Pletser Ági hátrányos helyzetű és középosztálybeli, magyar és nem magyar gyerekekkel és családjaikkal együtt építenek közösséget.
Mi vagyunk a Grund! De akkor ők kik?
Ritkán talál ennyire egymásra egy társadalmi ügy és egy dal. Ott is, itt is iskolások adják a keretet, a tét pedig sokkal több annál, hogy mi történik a suliban. A dalszöveg szerzője is megszólalt a Szemlélek kérésére.
Mit kezdjünk a bűnnel?
Lehetséges Jézus Boldogmondásai és a Hegyi beszéd alapján élni, társadalmat építeni? Mit kezdhetne a szeretet civilizációja a bűnnel?
„Meg kellett szokni a rácsos ablakot”
Van, aki azt gondolja, hogy a gyerek tehet arról, ha állami gondoskodásba kerül.
A népszámláláskor valljuk meg bátran: Istenben hiszünk, nem pártokban
Szabad-e hezitálni a vallási elkötelezettségünket érintő, egyértelműnek tűnő kérdés kapcsán?
Ez így se nem katolikus, se nem társadalmi
Úgy tűnik, nem követi a jézusi gondolatot, sem a nyugat-európai elődök hagyományát a magyar KATTÁRS, és pártpolitikai alapon döntenek arról, hogy ki szólalhat fel a rendezvényen, és ki nem.
Felföldi László: A személyes találkozást nem pótolja a technikai fejlődés
Jelentős változások zajlanak a világban, ennek kapcsán fogalmazta meg gondolatait a Pécsi Egyházmegye püspöke.