22.8 C
Budapest
2024. május 9., csütörtök

Téma

Ajándékba adjuk legújabb könyvünket

0
25 egyházi vezető vallomásait tartalmazza a Szemlélek ötödik interjúkötete.

A Hitlerjugend-től az ellenállásig

0
Ma lenne száz éves Sophie Scholl, a Hitler elleni keresztény ellenállás egyik meghatározó alakja.

„Az Isten szín” – Szűz Mária születésének ünnepén a perui Cuzcóban

0
Szeptember 8-a Kisboldogasszony ünnepe – ezen a napon Szűz Mária születését ünnepli a katolikus egyház, és idén ezen a napon éppen Peruban, Cuzco városban jártam.

Mibe kerül a szeretet?

0
Bezárt és nyitott szívekről is szól mostani lélekmorzsáiban Varga László püspök.

Válasszunk csillagot!

0
Amilyen csillagokat követünk, azokhoz leszünk hasonlóvá - Laci atya gondolatai az év kezdetén.

Hogyan lesz ebből olimpia?

0
Ennyi izgalmat talán még egyetlen sportesemény sem tartogatott a történelem során.

A Kinyilatkoztatás fölötte áll minden egyéb hagyománynak

0
Ma van a betegek világnapja és Laci atya evangéliumból merítő szavai igazán gyógyító hatással vannak az emberi lélekre. Olvassuk szeretettel!

„A föld eszeveszett édessége”, avagy mit tanulhatunk a dzsungelben?

0
Az északi féltekén, különösen Európában az évszakok változását és a természet ehhez igazodó különböző arcait izgalmas spirituális többletjelentéssel ruháztuk fel: újjászületés, teljesség, elmúlás, halál.

Ami mindannyiunkat összeköt – interjú Kovács Gusztávval a bioetikáról és a...

0
Hogyan éljük túl a modern kor legnagyobb kihívásait? Hogyan viszonyuljunk ma a saját testünkhöz? Bioetikusként ezekre a kérdésekre is választ keres beszélgetőtársunk, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora, Dr. Kovács Gusztáv.

Naponta csodálkozz rá, hogy mennyi jót tett veled az Isten!

0
"Áldjad lelkem az Urat és ne feledd, mennyi jót tett veled" - mondja a zsoltáros, és ha vele mondjuk mi is, egészen máshogy láthatjuk...
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.