15 C
Budapest
2024. május 6., hétfő

Téma

Sólyom László ablakot tár a kereszténység kevéssé ismert távlatai felé

0
A volt köztársasági elnök a nyilvánosságtól visszavonulva is aktívan dolgozott az elmúlt években vallási témájú könyvek fordításán. A legutóbbi kötet néhány hete jelent meg.

Ezek a fiatalok választ adnak az egyház jövőjének kérdéseire

0
Létezik egy óriási közösség Budapesten, amely azt bizonyítja, hogy katolikusnak lenni lehet vonzó, örömteli, éltető, lélekemelő. Bemutatjuk a nem is annyira különleges hozzávalókat.

Tényleg kirúgják és bebörtönzik a keresztényeket Nyugat-Európában?

0
A KDNP alelnökének kijelentését értetlenül, megdöbbenve, vagy éppen nevetve fogadták az érintettek.

Te is csak megjátszod, hogy keresztény vagy?

0
Még mindig sokan azt várjuk a papjainktól, lelkészeinktől, hogy ne csak a vasárnapi ebédet főzzék meg, hanem minden napra írják meg a menüt és etessenek is meg vele. Talán még emésszék is előre, hogy rágni se nagyon kelljen.

Freund Tamás: „Agykutató vagyok, nem Biblia-magyarázó”

3
A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként a 18 ezer főt számláló köztestület első embere, aki, ha kérdezik, nem tagadja le a hitét – ennek ellenére nem tartja magát sem csúcsértelmiséginek, sem hittérítőnek.

„A holokauszt is így kezdődött”

0
A gyerekek fújjolása miatt elhíresült nyáreleji magyar–angol focimeccs utáni bejegyzésével országosan ismertté vált édesanya szerint a nemzeti kultúra megvédésére hivatkozó rasszizmus ellen úgy lehet hatékonyan védekezni, ha sokat beszélgetünk egymással – arról is, ami fáj.

Mi a siker ára?

0
A magyar úszólegenda életéről forgatott dokumentumfilm felvet pár kérdést. Mit tekintünk győzelemnek? És hol van az a pont, ameddig kijelenthető: ez megérte?

Ez a pártvezető önmagát ajándékozza a magyar lelkipásztoroknak

0
Ha az egyházi vezetők elbizonytalanodnának, ki képviseli őket a politika terepén, ingyenes kiadványok segítik a tájékozódásukat.

Ferenc pápa döntött: menesztette a jótékonysági szervezet vezérkarát

0
A Szentatya újjászervezi az Egyház szeretetszolgálatait összefogó szervezetet, a „Caritas Internationalis”-t.

Skrabski Fruzsina: A kétharmados győzelemnek szerénységgel kellene párosulnia

0
A közismerten jobboldali, konzervatív újságíró, dokumentumfilmes az országosan erős felhatalmazással bíró miniszterelnököt a Budapesten erős felhatalmazással bíró ellenzékkel való párbeszédre szólítja fel.
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.