Téma
Francesco hazatért…
Elhunyt egy indonéz származású szerzetes, akinek sokat köszönhetnek magyar fiatalok ezrei.
Kiállod-e a szeretet próbáját?
Életünk végén nem az eredményeink számítanak majd, hanem hogy mennyi időt töltöttünk szeretettel, szeretetben.
„Nem vagyok megmondó ember, de szeretek beszélgetni”
A Válasz Online podcastjának vendége volt Gundel Takács Gábor.
Nem érdemeink miatt választottak ki
Nem az Úr nevében elért sikerek, jelek és gyógyulások, hanem a mennyekben feljegyzett nevünk az igazi öröm.
Anya csak egy van!?
A római jog még abból indult ki, hogy "az anya a biztos" - mára egy gyermeknek akár 5-6 "szülője" is lehet.
Köszönjük, Karikó Katalin!
Aki sikereket ér el munkájában, nemcsak önmagának tesz jót, hanem a közösségnek is, amelynek tagja.
Gyerekszobából a szülőszobába
Tizenhárom éves kismama – kétségbeejtő, szomorú, ijesztő, mégis egyre gyakoribb látvány. A korai nemi éréssel és a kamaszkor eltolódásával egy időben megnőtt a kamasz kismamák száma. Mit tehet az a fiatal lány, aki gyerekként saját gyerekét hordja szíve alatt?
Magyarország lehet az érvénytelen népszavazások Mekkája
Tőlünk majd ezt tanulja el a Nyugat és a Kelet, ez lesz a mi "best practice"-ünk.
Antoine Kambanda: A világbéke az otthonunkban kezdődik
Megölték a szüleit és öt testvérét, ő cserébe a megbocsátás nagykövetévé vált. Ruanda első bíborosa – akit II. János Pál pápa szentelt pappá – nyilatkozott a Szemléleknek.