17.1 C
Budapest
2024. május 8., szerda

Téma

Miért mutatja ezt a jelet Ferenc pápa?

0
Óvakodjunk a félreértelmezőktől!

Alois testvér: Rendszert kell váltania a kereszténységnek

0
A Taizéi Közösség vezetője szerint a járványhelyzet sürgetőbbé tette a fontos kérdések megválaszolásának szükségességét.

Urfi Péter: Csodálatos lenne eljutni odáig, hogy maguk a vallási lapok...

0
Az egyházon belüli abúzusok világát alaposan ismerő hazai újságírónak is köszönhető, hogy egyre több szőnyeg alá söpört probléma kerül napvilágra.

Frankó András: Ma Magyarországon az alkohol az első számú drog

0
Húsz évvel ezelőtt indult útjára a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata, mely a szenvedélybeteg emberek és családok segítését tűzte ki céljául.

Csalódást okozna egy olyan istenség, akinek a létét be lehetne bizonyítani

0
Elsőként fényképezett feketelyukat még 2019-ben kutatócsoportjával Heino Falcke, aki azóta is kapva kap az alkalmon, hogy a tudományos siker mellett istenhitéről is beszéljen.

Mádl Dalma: Ne féljünk!

0
89 éves korában elhunyt az egykori köztársasági elnök felesége. A saját szavaival búcsúzunk tőle.

Te hogyan szeretnél meghalni?

0
Ha megfogalmazódik a válasz az életünk végére vonatkozó kérdésre, talán az addig előttünk álló idő is boldogabban telhet.

Amiről az abortuszaktivisták soha nem beszélnek

0
Az USA az abortusz szabályozását visszautalta az államok hatáskörébe, az Európai Parlament viszont alapjognak tekintené a terhességmegszakítást.
Szemlélek Alapozó gyónás
00:11:05

A szentgyónás lényege nem az, hogy utána jobban érezd magad

0
A Szemlélek Alapozóban ezúttal a bűn közösségi természetével, valamint test és lélek tévesen értelmezett kapcsolatával foglalkoztunk.

Kőbe vésett zsidógyűlölet

0
Németország számos templomában máig megvannak a középkor zsidókat gyalázó faragványai.
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.