Téma
Miért tűnik álszentségnek a budapesti békemenetelés?
Én is nyeltem annak idején a könnygázt az Astoriánál, most mégsem szívesen vonulnék együtt a kereszténység nevében még a pápát is gyalázókkal.
„Udvariasságból azt hazudtam…”
Valószínűleg többször hagyja el hamisság a szánkat, mint gondolnánk. Jó hír, hogy létezik néhány hasznos gyakorlat az igaz kommunikációban való fejlődésre.
Telex, Partizán, Zshow time – mit keres ott egy pap?
Az evangélium hirdetésekor nincs helye se félelemnek, se finnyáskodásnak.
Van szabadulás…
Minden ember törekszik arra, hogy jobban, vagy jól legyen és ennek igen sok elfuserált módja van, ami emberi hagyomány.
Kezdjük el végre teljes szívvel szeretni Istent!
Felajánlás, ima, szeretetből fakadó cselekedet. Hitünk alapjaira hívja fel figyelmünket ezen a héten Varga László püspök.
Ferenc pápa: Ez az ördög missziója
A Szentatya a számos fegyveres testület védőszentjeként is ismert Szent Mihály arkangyal tiszteletére mondott szentmisén nem finomkodott a szavakkal.
Acél Anna: Arra születtem, hogy beszéljek
Pályafutását a Magyar Rádióban kezdte, aztán több mint 20 évig dolgozott hírszerkesztőként és az esti híradó hírolvasójaként az MTVA-ban. Beszélgetésünkből kiderül, hogy miért és hogyan került le a képernyőről, hogy mi a véleménye a kereskedelmi csatornákról és az is, hogy szerinte a mai híradók miért alkalmatlanok a tájékoztatásra.
Kit érdekelnek az állami gondozottak?
Reméljük, téged is! Október 7. mostantól az Állami Gondoskodásban Élő Gyermekek Napja.
Ha azt hinnéd, egy 94 éves pap nem lehet nagy tréfamester:...
Kerényi Lajos atyában ott van szinte minden, amiért jó katolikusnak lenni.
Titkok, tabuk, kísértések – nem kell, hogy megfojtsanak minket!
A léleknek nincs rosszabb annál, mint mikor hazugságot kell hordoznia.