Téma
Azért hallgat az egyház, mert nem tudja világosan megfogalmazni a keresztény...
A Szombathelyi Egyházmegye online előadás-sorozatának vendége dr. Székely János megyéspüspök volt, Egyház és politika viszonyáról osztotta meg gondolatait.
„A héber mozgatta az életemet”
Lukács Ottilia szívéhez mindig is közel állt a héber nyelv: gyermekkori kíváncsisága a doktori iskoláig vezette, ahol egyszerre több holt nyelvet tanult, hogy jobban megértse a Szentírást.
Naponta csodálkozz rá, hogy mennyi jót tett veled az Isten!
"Áldjad lelkem az Urat és ne feledd, mennyi jót tett veled" - mondja a zsoltáros, és ha vele mondjuk mi is, egészen máshogy láthatjuk...
Kockázatok és mellékhatások – „lélekmentők” a XX. századból
Az utóbbi hetek közéleti történéseinek markáns kontrasztját adja az Egyházfórum legfrissebb, idei első száma, melynek Műhely rovatában az embermentőké a főszerep.
„Az lenne a leghelyesebb, ha Balog Zoltán visszavonulna”
Mire várunk még? – kérdezi református testvéreitől Tarr Zoltán egykori zsinati tanácsos, aki szerint félelem és függőség némítja el a híveket, lelkészeket, presbitereket.
A hívő, akiért tilos imádkozni – Alekszej Navalnij halálára
Az ortodox kereszténység szokásai szerint az elhunytért az egyháznak imádkoznia kellett volna a halálát követő harmadik és kilencedik napon, minden jel szerint ebben az esetben az orosz ortodox egyházban hivatalos tilalom alá esett a halottért mondott ima.
„Bizalmat, ne stigmát” – segélykiáltás a gyermekvédelemben dolgozókért és a gyerekekért
Felelősségről és félelemről, áldozatokról és beáldozhatókról, bűnökről és bűnösökről – egy névtelenségének megtartását kérő szerző írása.
Lázár János: Az egyház a megbízónk
A miniszter szerint folytatódik, Pikó András polgármester szerint elindul, a civilek szerint pedig félő, hogy csak színjáték a társadalmi egyeztetés a Pázmány-kampusz ügyében.
„Isten bőkezű, és mindenkinek ad, aki kér tőle”
Egy különleges történet következik, amely arról tanúskodik, hogy még a leglehetetlenebb helyzetben sem kell csüggednie az istenhívő embernek – interjú Vecsey Enikő őrnaggyal, az Üdvhadsereg lelkészével.
Felállni és új várat építeni – egy kisebbségi magyar anya vallomása
Szakmájában sikeres nő, kislányát egyedül nevelő édesanya – akár tipikus 21. századi életút is lehetne Barbora Dusikováé, de nem az.